|
Tímár Mihály 1975-ben születtem Budapesten, 1993-ban érettségiztem a szentendrei Ferences Gimnáziumban. Bár a néptánc szüleim - Timár Sándor és Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes vezetői - révén mindig jelen volt az életemben, érettségi után a teológia állt az érdeklődésem középpontjában, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanultam tovább, ahol előbb hittanár, majd teológus diplomát szereztem. A hittudomány azóta is fontos a számomra, a doktori programba is belevágtam, ám eddig csak a záróvizsgáig jutottam, a disszertáció most várat magára... Néptánc tanári pályafutásom kezdete a Szent Angéla Iskolához kötődik: az 1997/1998-as tanévtől kezdve feleségemmel, Zsófival fiatal egyetemista házasokként elkezdtük az alsó tagozatosok tanítását, kezdetben szüleim állandó irányítása mellett. Első gyermekünk születése óta egyedül dolgozom, Zsófi csak alkalmilag segít. A feladat egyre inkább vonzott, és a Csillagszeműeknél is egyre több feladatot kaptam, ezért beiratkoztam az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára is, ahol tánc- és drámapedagógus diplomát szereztem. Az elmúlt években más iskolákból is kaptam felkéréseket, de a Szent Angéla mindig az első marad. Négy gyermekem van: Borbála, Eszter, Benedek és Teodóra. |
![]() |