Szalai Gábor
Iskolák:
Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában 1997-ben érettségiztem jeles eredménnyel. A gimnáziumban latinul és olaszul tanultam, előbbiből 1996-ban középfokú nyelvvizsgát szereztem.
Az ELTE BTK magyar és történelem szakját 2002-ben végeztem el, mindkettőt jeles eredménnyel. Az egyetem alatt másfél évig angolul tanultam.
A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakirányú továbbképzését 2011-ben jeles (kitüntetéssel) eredménnyel abszolváltam, így pedagógus szakvizsgát szereztem.
Munkahelyi tevékenységem:
A Szent Angéla Iskolában 2002. május 6. óta tanítok. Az azóta eltelt időben felsőben és gimnáziumban szinte minden évfolyamnak tanítottam magyart és történelmet.
2002-2006 között gimnáziumi osztályfőnök voltam, az osztályom májusban érettségizett 4,4-es eredménnyel.
A 2004/2005-ös tanévben történelemből és magyarból is elvégeztem az emelt szintű érettségiztetői továbbképzést.
A 2005/2006-os tanévben gimnáziumi történelmi munkaközösség-vezetőként tevékenykedtem.
2006. szeptember 1-jétől Róbert testvér gimnáziumi igazgatóhelyettessé nevezett ki, ennek keretében főleg a gimnáziumi szakmai munka ellenőrzése, a gimnáziumi osztályfőnöki munkaközösség összefogása tartozik feladatköreim közé.
2008 márciusától a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány felkérésére a Szent Angéla Alapítvány kuratóriumának is tagja vagyok.
Hitélet:
A Babér utcai Szent Mihály Plébániára járok nyolcéves korom óta, az egyházközségi képviselő-testület alelnökeként próbálom a parókiát segíteni. Itt kötöttem házasságot 2005-ben feleségemmel.
Szabadidő:
A lehető legtöbb időt a feleségemmel és két fiammal próbálom tölteni. Biciklivel járok iskolába, és ha időm engedi, kapusként szerepelek az egyik egyetemi focibajnokságban. A nyári iskolai táborokat rendszeresen látogatom, jártam már a Retyezátban, a Bihar-hegységben, a Felvidéken, kenuztam a Szigetközben, szerveztem ausztriai biciklitúrát, és részt vettem a svájci tanári kiránduláson is.
Elérhetőségeim:
(20)-3970-978
