Fr. Dobszay Benedek

1975-ben születtem Budapesten szüleim hetedik gyermekeként. Középiskolai tanulmányaimat a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végeztem. 1995-ben belépve a ferences rendbe, teológiai tanulmányokba kezdtem. 1999-től a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakára, illetve a Szegedi Hittudományi Főiskolára jártam. 2001-ben csatlakoztam az SZTE-TTK Összehasonlító Élettani Tanszékének Idegi Plaszticitás Munkacsoportjához, ahol Dr. Toldi József, valamint Dr. Farkas Tamás vezetésével kezdtem meg tudományos tevékenységemet, főként szteroidok neuroprotektív hatását vizsgálva rágcsálók agykérgében. 2003 januárjától 13 hónapot a Stockhomi Karolinska Intézet Orvosi Biokémiai és Biofizikai Tanszékének Molekuláris Neurobiológiai Egységében dolgoztam Dr. Harkány Tibor munkacsoportjában. Munkám elsősorban a GABAerg agykérgi interneuronok, valamint az agykérgi mikrohálózatok vizsgálatára terjedt ki, különös tekintettel az endokannabinoid rendszer működésére. Elektrofiziológus mentorom Dr. Yuri Zilberter volt. 2004-ben hazatérve Magyarországra befejeztem teológiai tanulmányaimat, diplomát szerzetem az SZTE-TTK biológus szakán, majd szeptemberben örökfogadalmat tettem a Kisebb Testvérek Rendjében. Időközben felvételt nyertem az egyetem biológiatanári szakára, ahol 2005 januárjában szerzetem végbizonyítványt. 2005 februárjától 8 hónapot ismét Dr. Harkány Tibor munkacsoportjában töltöttem Stockholmban. Hazatérve, 2006-ban pappá szenteltek, majd Budapestre kerültem, mint a Ferences Rendtartomány tartományi titkára és a Szent Angéla Iskola lelkésze, valamint biológia szakos tanára. Titkári és oktatói munkám mellett plébániai lelkipásztorkodással és hivatásgondozással foglalkoztam, ugyanakkor tudományos tevékenységet is folytattam. 2010 májusában a Szegedi Tudományegyetem Biológia Doktori Iskolájának hallgatójaként Ph.D. fokozatot szereztem. Doktori értekezésem címe: "A szinapszis-specifikus retrográd jelátvitel fejlődését meghatározó tényezők az agykérgi neuronális hálózatokban". Jelenlegi rendi megbízatásaim: a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciai titkára, a hivatásgondozás provinciai felelőse, a Szent Angéla Gimnázium tanára, az Budapest-Országúti Ferences Plébánia lelkipásztora.