ISKOLÁnkBA HÍVOGATÓ

Felvételi tájákoztató, Jelentkezési lap

Intézményünk képzési sajátosságai

Iskolánkban 8 évfolyamos általános iskola és 4 évfolyamos gimnázium működik, évfolyamonként két párhuzamos osztállyal, melyekben kerettantervekre épülő helyi tanterv alapján folyik az oktatás. Az iskola tanulói felekezeti hovatartozásuknak megfelelően heti 2 órában, órarendi keretben tanulnak hittant, havonta osztálymisén vesznek részt az iskola kápolnájában.

Az első és második évfolyamos diákok az iskola egy kisebb épületében kezdik el iskolai éveiket. A kis épülethez nagy gumipályás udvar tartozik, ahol változatos játékok teszik lehetővé a szabadidő hasznos eltöltését a szünetekben és a délutáni napközi folyamán.












A 2009/2010-es tanévben indult el az énekes iskolai képzés.

Első osztálytól kezdve szakkörként választható a rajztagozat, heti plusz 2 órában. Diákjaink számos versenyen vesznek részt, ahol kitűnő eredményeket érnek el.

A nyelvoktatás 4. osztályban kezdődik (angol vagy német, heti 3 órában). Felső tagozatban már mindkét nyelvet heti 4 órában tanítjuk. Gimnáziumban az angol nyelv tanulása kötelező (kezdő vagy haladó szinten), másodikként német vagy olasz nyelv választható.

Iskolánkban nagy múltra visszatekintő énekkar is működik. Néhány éve beindult a kis énekkar az alsó tagozatosok számára. Célkitűzéseik közé tartozik a művészeti életbe való bekapcsolódáson túl, a más énekkarokkal való kapcsolattartás, valamint egyházi jellegű ill. karitatív programokon való részvétel. Ezt a lehetőséget kínálják a kórusutazások - határainkon túl is - melyek keretében például árvaházakban nevelkedő gyerekeknek nyújtunk művészeti élményt. Emellett tanulóinknak lehetőségük nyílik hangszeres zene tanulására is, a Járdányi Pál Zeneiskola oktatóinak jóvoltából.

Az iskola számos sportszakköre várja az érdeklődőket. Szakköreink alsósok számára: foci suli, kosárlabda, szertorna, képességfejlesztő torna, úszás, baranta, íjászat, akrobatikus rock'n'roll, gyógytestnevelés.

A testnevelés óra keretein belül alsó tagozatban néptáncoktatás folyik heti egy órában. Néptáncoktatónk ifj. Timár Mihály.




A leendő első osztályosokat és szüleiket ISKOLÁnkBA HÍVOGATÓ programjainkra szeretettel hívjuk és várjuk. Ezen alkalmakkor betekinthetnek iskolánk életébe, megismerkedhetnek a tanító nénikkel, tanárokkal.

A jelentkezés folyamata: