Szülői kezdeményezés


Tisztelt Szülők, kedves Támogatóink!

Nagy örömmel értesítjük Önöket, hogy a személyi jövedelemadó korábbi, 1%-os felajánlásából származó adományok végre megérkeztek Alapítványunkhoz.
Talán már a tudomásukra jutott, hogy 2009 végén, 2010 elején az APEH adminisztratív hiányosságokra hivatkozva megpróbálta visszatartani felajánlásaikat. Hiánypótlásunkra és méltányossági kérelmünkre azonban pozitívan reagáltak, így Alapítványunk céljai, diákjaink támogatása a továbbiakban nem szenved csorbát.
Reméljük, hogy mindezekről a lehető legszélesebb körben tudomást szereznek, és korábbi támogatóink idén is a Szent Angéla Alapítvány javára rendelkeznek jövedelemadójuk 1%-áról.
Megértésüket, segítségüket továbbra is hálásan köszönjük.
Tisztelettel: fr. Bécser Róbert ofm

Budapest, 2010. február 11.



Alapítványunkról

1994-ben jött létre, elsősorban az iskolába járó diákok megsegítésére. Közhasznú szervezet, így jogosult adókedvezmény igénybevételére szolgáló adóigazolást kiállítani. Alapítványunk nélkülözhetetlen segítséget nyújt az iskolai élethez. Támogatásával épült az iskola kápolnája, szereztünk be számos felszerelést, támogatjuk a cserkészcsapatot, finanszírozzuk a német cserekapcsolatokat. Fontosnak tartjuk, hogy a rászoruló gyerekek anyagi nehézségeik ellenére is el tudjanak menni egy-egy osztálykirándulásra, nyári táborba. Alapítványunk támogatja diákjaink testi és lelki pihenését és fejlődését. Rendszeresen segítjük anyagilag a múzeumlátogatásokat és a lelkigyakorlatokat. Célunk, hogy az iskolába bekerülő gyerekekből (akiket a címerben a tövisek jelképeznek) liliomokat neveljünk, ehhez próbálunk oltalmazó és segítő kezet nyújtani.

Bécser Róbert OFM
Igazgató, a kuratórium elnöke


A Szent Angéla Alapítvány számlaszáma:
10200830-32316012-00000000

Az alapítvány adószáma:
18044311-1-41


Az alapítvány támogatásával megvalósult álmaink:

Nagy nézet -> klikk!
Nagy nézet -> klikk!
tornacsarnok

Nagy nézet -> klikk!
kápolna

Nagy nézet -> klikk!
Nagy nézet -> klikk!
Nagy nézet -> klikk!
osztálykirándulások a Kárpát-medencében

Nagy nézet -> klikk!
Nagy nézet -> klikk!
Nagy nézet -> klikk!
mikrobusz